Írni kéne… Írni dolgokat, gondokat vagy eseményeket, hogy hogy telt a nap. De bevallom, most megszűnik a világ és új gondok és problémák születnek. Olyan dolgok tornyosulnak a mindennapi gyenge napsütésem elé amiket semmilyen felhő vagy hurrikán nem tisztogat el. Azon gondolkodtam egyszer ha nagy leszek majd komoly leszek és családom lesz, meg munkám, de először is most fel kell nőnöm. 2 hét és elvileg eget rengetően nagy felnőtt leszek, minden szabály és adó már rám is vonatkozik. De ilyen hamar kell az embert bedobni az „Életbe”? Már most olyanokon kell rágódnom, mint a nagyok, beosztással kell élnem és még csak 1 hét múlva leszek nagy. Húz a szívem minden felé, el otthonról, szerető anyai karokba, távol a szerelmemmel, vagy közel a barátokhoz.
Gazosodik a blogom…Vagyis a Démon el van foglalva. Most csak én írok a jelző mentes, az egyszerű és minden gondolattól mentes. Na jó gondolatok vannak. Sok is. De most kikapcsolódok. Mint egy igazi kamasz. Elmegyek szombaton buliba, ráadásul Copy Con koncertre, hogy végre csináljak is valamit ami az én kedvemet teszi feljebb a létrán. Egy éjszaka, egy este amikor csak azt fogok tenni amit éppen érzek és nem , ismétlem nem fog érdekelni az anyai szigor, a hülye visszafogó gondolatok. Csak amit éppen akkor akarok amit érzek hogy KELL. Most nem foglalkoztat semmi, csak el mélázok néha, hogy lehetne rosszabb is, ha mondjuk beteg lennék… MI történne akkor velem? Mi lenne a kapcsolataimmal? De most komolyan minden teljesen más lenne ha az embernek nem lenne egy szál szőre sem? Elképzelem azt a világot ahol mondjuk daganatom van és boldogulnom kéne. Elképzelem benne a barátaimat akik sajnálattal vegyes szeretettel nézik a szenvedésem amit mosollyal vagy nevetéssel leplezek, míg itthon a könnyem csordul minden karakterért amit csak nekem szántak. Küzdenék rákkal és tanárral, tanulni valóval és gyógyszerrel és egyszer csak elég lenne? Lecsuknám a szemem és elaludnék mint az orosz realisták? Vajon tényleg ez lenne a megoldás? Dehogy is! Én verziómban nem. Én parókát hordanék vagy büszkén színes kendőket. Én eljárnék mindenhova és ugyan az az ember lennék, csak szőrtelenül, rákkal és sokkal több szeretettel…
