Adódhat úgy, hogy ellenem fordul minden, hogy összedől a világ, hogy elkeseredetten akarok olyan lenni amit nem tudok úgyse megtenni. Ilyenkor persze sír az ember... Magába zuttyan és elmélkedik egy olyan valóságon amit annyira jó lenne elérni, élvezni, hogy már már ott is érzed magad a kapujában és akkor, meg szólal egy külső hang, ami felkelt abból a világból amibe vágyik a piciny lelked. Sírni tudnál ilyenkor... Szörnyű tud lenni a valóság és nem is olyan jó mint hinnénk. Erősek vagyunk a mindennapokban, engedményeket teszünk, álláspontot foglalunk, megegyezünk és valahogy sose azt kapjuk amit ettől elvártunk volna. Sírunk magunkban, zokogunk olyan dolgokon amit másnak nem akarunk elmondani, mert gyengébbek leszünk. Egy nő és egy férfi kapcsolata olyan, hogy az érzelmek, a feromon és a vágy hozza össze, de a kitartás, az őszinteség és a türelem viszi tovább. Mégis mikor boldognak kéne lenniük, akadnak elrejtett könnycseppek amik a feladásról és az érzelmek tisztaságáról is árulkodhatnak... Sírunk, miközben csak boldoggá akarnak tenni minket. Hálásak vagyunk a másiknak a törődésért.

Ezek azok a csendes pillanatok az életben, amit nem adnánk fel, akármennyire is fájnak abban a pillanatban...