Tegnap „Mr. nekem mindig van szemceruzám” megcsinálta a hajam és olyan voltam, mint belül a Démonom. Vadóc és isteni J Aztán, mint ahogy egy rég nem látott baráthoz illik, elmentünk egy hatalmasat dumálni a macisra és közbe bónuszként süttethettem magam a napon :P Gyors ebédeltem és a búcsúzás kifejezése képpen az életemet beszéltem meg a konyhásokkal. Azt hiszem rég pletyóztam ilyen jót :D , majd mintha a temetésemre jönne meg jelent a Kockám és egy utolsót söröztünk a Mártiban… Fergetegesen rosszul esett minden kimondott búcsúszó, és ölelés, amit csak kaptam. Otthon (a régi romos koliban) Sammy-vel egy emlékezős 10 percet tartottunk a koli mögött, ami bőgéssel vegyes nevetés volt és olyan dolgok emlegetése, ami szép volt jó volt, de sajna elmúlt. Nem is tudtam nem sírni, mert ezek olyan belső dolgok voltak, amik a mi kis közös életünk leg fontosabbjai lehettek volna. Csattanóként a végén Sammy egy LEVÉLBE!!!! Kifújta az orrát… Esküszöm én úgy meg lepődtem, hogy nekiálltam nevetni XD. Rossz volt az összes cuccomat egy kupacban látni indulásra készen. Én még nem voltam kész… Csak vártam a hóhért, aki kimondja a végítéletet és elvisz messzi földre távol a többiektől. Az indulás előtti pillanat volt a legrosszabb. Ennyi embert megölelni és egyiknek sem sírni a vállán nagy teher volt. A kocsiban olyannyira bőgtem, hogy nem hogy panda effektusom volt, de a Kiss együttes már írta a szerződést a számomra! Ezek a dolgok, a búcsú és a tényleg egyre messzebb kerülő barátok nagyon sok bánatot váltottak ki belőlem. Az estét csak a sünim ölelése tette boldogabbá, de a könnycsepp a szemem sarkában akkor is ott maradt az otthoniak miatt…
