Ennyi sok új dolog után már szinte nem is tudja az ember hogy mit is írhatna ide, mert minden szó olyan kis értelmetlennek, feleslegesnek tűnik. Nemis tudom leírni hogy miken mentem keresztül addig, amíg ilyen emberré váltam. Hogy milyenné is? Egyszerre a vihar és az előtte lévő csend. Vagyis a teljes káosztól képes vagyok eljutni a "lelki békéig". Hogyan is? Tiszta logika. Vagyok én a pörgős, örökmozgó, kis eszeveszett, vidám csaj, és van az alteregóm a bajos, ideges és őrült, veszélyes és baljós. Nem tudom melyik énem miatt vannak barátaim, de a kettőm keveréke halálos kombó. Ha semmi nem kavarja fel a gondolataimat, akkor vagyok az "értelmes" barátnő, vagyis az első variáció. De csak egy porszemnyi kicsike gondolatmenetváltás is hozhat olyan változást hogy magam sem tudom mi lett velem. Elgondolkodtál valaha azon hogy miért is kötsz emberikapcsolatokat? Vagy leszel szerelmes, vagy dühös vagy ilyenek? Én igen. Érdekes válaszom lesz, de szerintem ha nem lennének ilyen ambícióink akkor nem lennénk "teljesek". Személy szerint ha nem lenne nekem barátom és nagyon jó barátnőm akkor elvesznék saját magam marcangolásában. De miért is? Mert ilyenek vagyunk. Osztozunk jóban rosszban és mindenben ami neked számít. Kinek mondanál el mitörtént veled, ha nem nekik aki melletted vannak és figyelnek rád? Ha nekem nem lenne Ő, akkor nem lennék teljes ember, most már érzem. Ahogy egy barátom mondta ő már a másik énem, egy rész belőlem, akit csak nehezen és sok fájdalom útján tudnék kivágni magamból. Igen, ha már megszoktam és teljesen beágyaztam az életembe a jelenlétét akkor nehéz ezt eltüntetni, de nem is akarom. Ha jó dolog történik velem és igenis ezt akartam mióta ezt be is vallom magamnak. Kellett Ő aki elhiteti velem hogy fontos lehetek, érdekes és szeretni való. Hogy van értelme annak hogy irogatok és olvasgatják, hogy sírok miatta és megkönnyebbülök ha beszélek vele.
Szeretem hogy úgy kötődik hozzám mint én Ő hozzá.
