Miért igazságos ha tűrünk és változunk? Miért jó mindenkinek ha mi nem azt mutatjuk nekik akik vagyunk? Hát nem az egyéniség az egyén a lényeg? Ha elnyomnak téged saját magad miatt, akkor neked mint a kiskutya a sarokba ülnöd kell és várnod amíg parancsot nem kapsz élni? Nem hinném hogy ezt nevezik mások normális életnek. Pezsegni, lázadni hülyeségeket csinálni, alkudozni és talán néha kicsit elfogadni is kell. De ha én elfogadlak téged úgy ahogy vagy akkor én is elvárhatom tőled ezt nem? Vagy ez csak egy egyoldalú kérdés? Én elfogadlak te pedig változtatsz rajtam? Akkor pedig miért kellek? Bárki lehet olyan amilyenné engem akarsz tenni, miért pont egy lázadó és szabadszellemű csaj kell? Miért kell az embernek változni? Vannak fontos dolgaink, amit ha változunk el veszítünk és sajnos olyan is amit akkor veszítek el ha nem változok. Zsaroltak már a szíveddel? Zsaroltak már olyannal, amiért kénytelen vagy inkább fejethajtani, csak hogy el ne veszítsd? Azt érzem hogy ha ez nem csak egy piti zsarolás lett volna, és tényleg nélküle kéne lennem, akkor mit tennék? Elengedtem most is úgy hogyő is és én is a könnyeinkkel küzködtünk, de ő győzött. Én sírtam. Egyedül aludtam el és érezni akartam a szagát a bocimon, az ágyneműben a párnán, akartam az érintését az ölelését a szuszogását. De nem volt ott. Egy álmatlan, hosszú és magányos éjszaka vette kezdetét ekkor és nem tudtam mit kezdeni a fájdalommal. A magánnyal és a félelemmel ami tudtomom kívül beférkőzött a szívembe és azt sugallta hogy elveszíthetem. Az embert akit szeretek, a társat aki vigyáz rám, a Sünit akire szükségem van. Ennek az egy személynek az elvesztésétől egy világ omlott volna össze piciny, és még épülő lelki világomba. Több száz álmom eltűnt volna és nem maradt volna más csaka sivár és kietlen táj...