Had ne kelljen részletezni, hogy akit csak ismerek az úgy várta az érettségit, mint a forró kását... Vagyis nagyon fostunk hogy ebből mi sülhet ki. Pontokat számolgattunk, esélyeket latolgattunk, időpontokat egyeztettünk a kivégzőosztaggal (tanárok) csak hogy percre pontosan eldőljön a halál időpontja. Amikor már tudtuk hogy mikor fogunk nevetségessé válni a tanári karral szemben ülve, akkor már nem volt más hátra csak előre, vagyis mindenki infó tétellel aludt, netán reggelizett és nem kizárt hogy neki sírta el a bánatát, hogy mennyire fél az érettségitől. Hát igen, ezek a napok közelebb hoztak minket az infóhoz és végre megkaptuk azt a képet magunkról amit állítólag a tanárok mindig is láttak.

Hát így esett, hogy a Démon is megkapta azt a bizonyos idő pontot és Győrben tűkön ülve várta, hogy készülődhessen és a legjobb tudását nyújthassa át a mereven néző Tanári karnak. Legszebb gúnyámat öltöttem magamra, próbáltam valami értelmeset összehozni a sörényemmel is, de lefogadom az hiába való volt, friss illatot varázsoltam magamra, lepucoltam a mosolyogni valót, és kosztümben vígan (hatalmas gombóccal a gyomromban)elindultam a busz felé. Wall-E hívott hogy felgyorsultak a dolgok és 1 órával elöbb kéne bennt lennem. Démon logikának köszönhetően benn is voltam, de addigra meg minden vissza lassult, vagyis akkor volt a kivégzés amikorra kiírtak. Az az 1 óra volt a legrosszabb amit eltöltöttem eddig a suliban. Félelemmel vegyes pánik kevergett bennem, nem tudtam sírjak-e vagy futkározzak, tanuljak vagy ne tanuljak? Ott ültem, vártam az embereket akik már megkönnyebbülve tértek vissza a büfé terembe és hallgattam a beszámolókat hogy "áááá nem is olyan nehéz, rosszabbra számítottam". Esélyeimet latolgattam, hogy nekem mekkora mák kell ahhoz hogy könnyű tételt húzzak, vagy megkapom a fekete levest. Ekkor megjelent az a srác aki a nevemet mondta és a társamét akivel 1xre mentünk be a terembe, hogy várnak a tanárok.

Urrá lett rajtam a pánik és hangos kopogásokkal el trappogtam a bizottságig, ahol a Knausz tanár úr felszólított hogy húzzak 1 tételt. Igen, ilyenkor van az hogy nem látok át a papíron és nem tudom hogy melyik lenne jó. amikor figyelmeztettek hogy már haladnom kéne s igazán választhatnék akkor kikaptam eggyet és gyorsan verdeső szívvel bontottam ki. Egy pillanatig levegőt se vettem majd sikítások közepedte bediktáltam hogy az 1es tételt húztam, vagyis a kommunikációt. Hatalmas vigyorral az arcomon ültem le az egyik padhoz a felcimkézett lapommal és 10 perc múlva még szélesebben mosolyogtam a tanárokra. Elégedett voltam, mert ezt a tételt betéve tudtam és nem kellett mitől félnem. Várakozás közben végig hallgattam 3 angol feleletet és 1 infót, megjegyzem ezek 1 órán keresztül mentek míg végre én jöhettem. Nem mondom hogy nyugodtan, de minimális félelemmel mondtam el a tételt és büszke voltam magamra hogy még emlékszem a magyar órákra amik most pont ide vágtak. Amikor befejeztem már csak a tanár úr kérdéseit vártam. Nem voltak nehezek, de hirtelen jöttek és nem is tudtam hogy mit mondhatnék. Tudta hogy tudom a választ csak nem merem kimondani mert félek. Csak reménykedtem a 25 pontban...Kijöttem és a büféhez kopogtam ahol Wall-Enak gyors elhadartam mi volt és ő már ment is be helyettem. Nem maradtam egyedül, társaságom bőven volt és a Sünim is felhívott hogy milyen voltam. Boldog. Ez az egy szó jellemzett akkor amikor leszidott hogy minek pánikoltam mert tudta hogy ügyes vagyok meg okos. Ugyan ezt megkaptam  a Rastytól meg anyámtól is.

Haza érve nagy kád vízben enyhítettem a nap fáradalmait és örömmel nyugtáztam hogy ezen is túl vagyok már. Tisztán és már kevésbé éhesen heveredtem be anyához elmesélni élményeimet és a húgomat ölelgetni amikor meg jött az én kis házi állatkám. Ez egy különleges fajta, mert tuskés, de ha szeretetet adsz neki akkor puhák lesznek és lehet símogatni, nem mellékesen még viszont szeretni is fog. Nahát szóval jött Ő és a kezében a kicsinyített mása volt. Vigyorogtam csak és melegség öntötte e a szívemet a csodás ajándék láttán. Nagyon ott volt még az arc kifejezése is. Imádom! Bementünk anyához majd rövid úton kitessékel minket, hogy ő rá nem kell vigyázni, menjünk a magunk dolgára. Szobámba mentünk, előkerültek a mesék, és a karjaiban aludhattam el egy fárasztó nap után egy kicsi sünit ölelgetve...